2010.10.23.

Én én én én ego

            Nem is meséltem még magamról: Akik még nem ismernek.:P/ragad az egérXD/Hát hát hát ő imádom a zenét meg a zenét, de főleg a szerelmemet, akivel egy éve együtt vagyunk.Juteszembe beteg voltam mostmár jobban vagyok nagynehezen kiküldték a receptet az anafranilra meg az ataraxra már egy éve szedem ezeket, a szutykokat. Ha dili dokihoz jársz nem szabad elfogadni semmien gyógyszert, mert rá szoksz hallgass rám egy rákos szar az a hely.Peste akartak küldeni diliházba(persze persze elmész a picsába)hála ,hogy vége volt a nyárnak és suli időben nem küldenek ilyen gyökér helyekre. Felejtsék el. A Doki egy idióta mindig ugyan azt kérdezi, pedig fel van neki írni. Nem szeretem. Az egész pszihiátria egy kibaszott szar.


Igen és a kedvenc témám a zene a stúdió  meg volt meg minden, de a próbák pff egy ki.szot próbát sem tudtunk összehozni. Hagytam az egészet. Most akkor remélem lesz helyem Roliéknál:). Imádok gitározni, de énekelni is, az más dolog ,hogy tudok e vagy sem.


Mit mondjak még? Két plüssel alszom  itt a páromtól kaptam nagyon kis perverzek, mindig arra kelek, hogy fura pózban hancúroznak.


Bakancs, bomber.


Nah jó fáradt vagyok, majd írok máskor. Viszontolvasásra.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése